Büki Dani
Büki Dani
  • 774
  • 54 278 932
Üzenetek KISKORÚNAK | A Dr. DisRespect Sztori
2020 július 3-án csináltam egy videót még a csatorna nagyon nagyon korai idejében azzal a címmel, hogy MI FOLYIK A TWITCHEN | STREAMER BOTRÁNYOK. Ebben a videóban az épp akkoriban előbukkanó rengeteg visszaéléses helyzetet mutattam be, ahol streamerek zaklattak, zaklatni próbáltak más streamereket, és volt egy ilyen kis tisztulási folyamat az emberek között, sokakat vagy bannoltak vagy visszavonultak emiatt. A másik nagy témája a videónak ami ezzel párhuzamosan volt, hogy Dr Disrespectet váratlanul bannolták a platformról. A legérdekesebb az egészben az volt, hogy akkor senki sem tudta megmondani, miért bannolta a platform az egyik legnagyobb, legtöbb pénzt hozó tartalomgyártóját, és fura volt, mert korábban a twitch ilyen esetekben azért nagyjából elmondta az okot. Már akkor is említettem a videóban, hogy amint kiderül mi történt, fogok róla videót készíteni. Nos, arra nem számítottam, hogy kábé napra pontosan NÉGY ÉVET kell várni, hogy ez megtörténjen, de hát ezt is megértük - végre teljes egészében látjuk a Doki botrányát, amiből most jelen ponton úgy néz ki, nem fog talpra állni. Ma az unibet támogatásával nézzünk végre egy alapos hosszabb kifejtését Disrespect botrányainak, és próbáljuk meg azt is kideríteni, hogy… amúgy a streamerek miért akarnak egyfolytában kiskorú lányoknak írogatni???
A csatorna támogatója az Unibet: bit.ly/unileet
🟣 STREAMEK MINDEN HÉTKÖZNAP DÉLUTÁN🟣www.twitch.tv/buki_dani
♦ KÖVESS MÁSHOL IS ♦
🔵Facebook: bukidaniyt
🟠Instagram: buki_daniyt
🔴TikTok: www.tiktok.com/@buki_dani
#twitch #botrány #disrespect
Támogass minket egy csatornatagsággal, és még több extra tartalmat adunk!
ua-cam.com/channels/h6iuFfjjNrZMZVaqdwxCzA.htmljoin
És itt találod a rajongói discord szerverünket:
discord.gg/Cx3Z8UbqFW
💯Ezen a lejátszási listán további toplistákat találhatsz, biztosan találsz még olyat, ami tetszik! 💯
ua-cam.com/play/PLxo4uDU3GyLqB1m7rpw7dxBfGcV6ATbiW.html
🎞🎭Itt pedig megtalálod az eddigi Lore videóinkat, ha ezek érdekelnek jobban:🎭🎞
ua-cam.com/play/PLxo4uDU3GyLr_eHpq0VADkayJaFdmTb0Y.html
☝☝ Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a többi videónkról sem! ☝☝
Переглядів: 30 715

Відео

Kik a LEGHÍRESEBB streamerek, és MIÉRT?
Переглядів 30 тис.9 годин тому
Már múltkor bemutattam, honnan jön úgy igazából a streamelés, ki volt az első streamer, de nyilván abba a videóba már nem fért bele, hogy az igazi kezdeteken túl arról is beszéljünk, hogy kik azok a streamerek, akik már a twitch idején segítették annak a platformnak az igazi népszerűségét. Úgyhogy ma az unibet támogatásával folytassuk is egyből ezt a videót egy toplista-szerűséggel, ahol megnéz...
HÜLYE és DÜHÍTŐ halálok a videojátékokban
Переглядів 34 тис.19 годин тому
A videojátékok elég érdekesen kezelik a HALÁL témakörét. Nyilván egy csomó olyan játék van, ahol a főhős halálakor a világ újraindul egy ponton, és gyakorlatilag egy rakás újrapróbálkozási lehetőségünk van. Olyan is van, mint mondjuk a Destiny világa, ahol kifejezetten a sztoriba van építve, hogy a kis parakauzális segítőnk minden halálunkkor újraéleszt, és halhatatlanok vagyok, vagy mint a Dar...
Honnan indult a STREAMING? | NETLEGENDÁK #28
Переглядів 26 тис.День тому
Ha felteszed azt a kérdést gyerekeknek, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, egyre nagyobb arányban válaszolják azt, hogy tartalomgyártók. Streamerek, tiktokkerek, videósok. Sokak szerint ez eredendően gond, mert ingyenélők akarnak lenni, de azért na: legyünk már őszinték. Mikor volt olyan a történelemben, hogy egy gyerek azt mondta, hogy ő villanyszerelő vagy karosszérialakatos vagy ...
Mi értelme egy ÁLLÍTHATÓ asztalnak?
Переглядів 16 тис.День тому
Az asztal: www.allithatoasztal.hu/termek/beactive-elektromosan-allithato-asztal/ Leírás az állítható asztal előnyeiről: tinyurl.com/5945kmyc #játék #toplista #dani Támogass minket egy csatornatagsággal, és még több extra tartalmat adunk! ua-cam.com/channels/h6iuFfjjNrZMZVaqdwxCzA.htmljoin És itt találod a rajongói discord szerverünket: discord.gg/Cx3Z8UbqFW ♦ KÖVESS MÁSHOL IS ♦ 🟣Twitch: www.twi...
Minden idők LEGENDÁS számítógépes vírusai
Переглядів 69 тис.14 днів тому
#ad 🦈Garantáld a biztonságodat a Surfsharkkal! 🦈 Használd a BUKIDANI kuponkódot négy ingyen hónapért, vagy kattints a linkre: surfshark.deals/bukidani 🦈 Amikor azt a kifejezést használjuk, hogy számítógépes vírus, akkor a köznyelvben sokkal általánosabb kifejezést értünk, amit a kiberbiztonságban jártasak azért több különböző kategóriára is bontanak. De a lényeg egyezik: a vírusok olyan kéretle...
MI számít CSALÁSNAK? | MAKT #7
Переглядів 36 тис.14 днів тому
Múltkor Azt kérdeztem tőletek, hogy szerintetek mi számít csalásnak és mi nem? Szándékosan nem mentem bele részletekbe, hogy kicsit szabadabban gondolkozzunk erről, úgyhogy ma, a MAKT következő részében az unibet támogatásával nézzük meg a válaszaitokat, és rakjunk össze valami… definíciót a csalásról! A csatorna támogatója az Unibet: bit.ly/unileet #játék #toplista #dani Támogass minket egy cs...
LegPARÁBB Easter Eggek a játékokban #4
Переглядів 35 тис.21 день тому
GYERE: wo.ws/3UO0pHm Regisztrálj a World of Warshipsre ezzel a linkkel! Lehet bármilyen para eredendően egy játék, az esetek többségében azért számítasz arra, hogy meg fogsz ijedni, vagy valamitől félni fogsz. De ennél szerintem még félelmetesebb az, amikor felfedezés közben, egy váratlan easter eggre bukkansz. Ma az unibet támogatásával folytatódik a para easter eggek sorozat! A csatorna támog...
IDEGESÍTŐ játékelemek, amik NÉLKÜL meglennék
Переглядів 52 тис.21 день тому
Vannak olyan dolgok a játékokban, amikről néha tényleg nem értem, miért rakják bele még mindig a fejlesztők. Kicsit olyan, mint tudjátok van az a klasszikus vicc, mikor a gróf megkéri a komornyikot, hogy kicsit szórakoztassa a kutyákat, majd kisvártatva mikor bemegy a szobába, azt látja, hogy a komornyik a farkuknál fogva pörgeti őket a szobában, a szerencsétlen kutyák meg nyüszítenek vonyítana...
A csalás IGAZI következménye...
Переглядів 38 тис.28 днів тому
Talán az egyik legnépszerűbb cheatcode a GTA világában az, amit a leggyakrabban használ valaki, hogyha tényleg semmi sem számít, a LAWYERUP, amivel a körözésed egy pillanat alatt lemegy nullára. De tényleg, már jöhetnek épp rád a rendőrök, amikor… De mi történik amúgy utána? Tehát hogy ez úgy néz ki, hogy ez a rendőr kapott egy körözést egy emberre, aki utána menekülni kezdett, akár még rá is l...
A magyar rapper, aki meg akarta állítani a HÁBORÚT | NETLEGENDÁK #27
Переглядів 26 тис.Місяць тому
Kimondani azt, hogy te nem szeretnéd, hogy legyen háború, és hogy te háború ellenes vagy, az olyan… biztonságos gondolat. Mármint úgy értem nagyon kevés olyan ember van, aki ezzel ne értene egyet, vagy kifejezetten negatív lennél a szemükben. Oké, igen, lehet ilyen geopolitikai érveléseket csinálni a háború szükségességéről, de a lelke mélyén minden ember genetikailag kódolva a békét szeretné, ...
MAKT: Waifu epizód #6
Переглядів 20 тис.Місяць тому
MAKT: Waifu epizód #6
Kinek jó, ha EXKLUZÍV egy játék?
Переглядів 24 тис.Місяць тому
Kinek jó, ha EXKLUZÍV egy játék?
Harambe miatt lett rosszabb minden? | NETLEGENDÁK #26
Переглядів 30 тис.Місяць тому
Harambe miatt lett rosszabb minden? | NETLEGENDÁK #26
10 VÍRUSVIDEÓ amiről kiderült, hogy KAMU
Переглядів 65 тис.Місяць тому
10 VÍRUSVIDEÓ amiről kiderült, hogy KAMU
IDEGESÍTŐ és KAMU mobiljáték-reklámok #4
Переглядів 85 тис.Місяць тому
IDEGESÍTŐ és KAMU mobiljáték-reklámok #4
Még több PARA PILLANAT ÉLŐ ADÁSBAN #2
Переглядів 63 тис.Місяць тому
Még több PARA PILLANAT ÉLŐ ADÁSBAN #2
Videojáték karakterek, akiket MEGENNÉK
Переглядів 24 тис.Місяць тому
Videojáték karakterek, akiket MEGENNÉK
CHUCK NORRIS TÉNYEK | NETLEGENDÁK #25
Переглядів 88 тис.Місяць тому
CHUCK NORRIS TÉNYEK | NETLEGENDÁK #25
A videojátékok LEGÁLMOSABB karakterei
Переглядів 32 тис.2 місяці тому
A videojátékok LEGÁLMOSABB karakterei
#19 | CSALÓK akik ÉLŐ ADÁSBAN buktak le
Переглядів 100 тис.2 місяці тому
#19 | CSALÓK akik ÉLŐ ADÁSBAN buktak le
Mit gondolsz a KALÓZOKRÓL? | MAKT #5
Переглядів 31 тис.2 місяці тому
Mit gondolsz a KALÓZOKRÓL? | MAKT #5
VIDEÓSOK, akik NYOM NÉLKÜL ELTŰNTEK
Переглядів 153 тис.2 місяці тому
VIDEÓSOK, akik NYOM NÉLKÜL ELTŰNTEK
Játékok amik SOSEM HALNAK MEG
Переглядів 58 тис.2 місяці тому
Játékok amik SOSEM HALNAK MEG
Miért nézik ENNYIEN a ZABÁLÁST? | Netlegendák #24 MUKBANG
Переглядів 55 тис.2 місяці тому
Miért nézik ENNYIEN a ZABÁLÁST? | Netlegendák #24 MUKBANG
Miről szól IGAZÁBÓL a GODZILLA?
Переглядів 22 тис.3 місяці тому
Miről szól IGAZÁBÓL a GODZILLA?
HÍRESSÉGEK, akik titokban próbálnak INTERNETEZNI
Переглядів 42 тис.3 місяці тому
HÍRESSÉGEK, akik titokban próbálnak INTERNETEZNI
VICCES és ELBORULT speedrun kategóriák
Переглядів 62 тис.3 місяці тому
VICCES és ELBORULT speedrun kategóriák
Miért KÉK vs PIROS? | FONTOS KÉRDÉSEK #2
Переглядів 47 тис.3 місяці тому
Miért KÉK vs PIROS? | FONTOS KÉRDÉSEK #2
#12 | KÍNOS és NEVETSÉGES pillanatok ÉLŐ ADÁSBAN
Переглядів 65 тис.3 місяці тому
#12 | KÍNOS és NEVETSÉGES pillanatok ÉLŐ ADÁSBAN

КОМЕНТАРІ

  • @RReiX
    @RReiX Годину тому

    Summit1g-t hiányoltam Edit: azt hitem top10-be lesz de csak a 30. a listán

  • @Walmart_Baguette
    @Walmart_Baguette 7 годин тому

    lol

  • @pixel_macska6141
    @pixel_macska6141 7 годин тому

    Szia dani Nem szeretnék csinálni egy videót felemelkedő/kezdő youtube videósokból pl:kosrtolások zsoltival vagy zsolt oláh(kamera a profilkepe)

  • @megyeriek
    @megyeriek 8 годин тому

    Usában a 17 éves is kiskorú. Hazáánkban meg 14-től már legális. Már ez is nagyon mutatja, hogy igazából nem lehet egy életkornál meghúzni a határt. Ha 26 éves lett volna, akkor is pont ugyanúgy nem oké az "illetlen" üzenet küldése.

  • @norbertozsvath7163
    @norbertozsvath7163 10 годин тому

    Amerika... Nehéz ezt az egész ügyet megérteni, mert átláthatatlan. Nincs semmi konkrétum. Az USA-ban bármi elképzelehetö: lehet, hogy így volt, lehet hogy csőbe húzták a palit (ez persze nem menti fel), lehet, hogy ez a botrány is a show része.

  • @attiska
    @attiska 13 годин тому

    Amit nem értek, a twitch miért ment bele a peren kívüli egyezségbe, és fizetett, amikor elvileg nincs sara a sztoriban?

    • @norbertozsvath7163
      @norbertozsvath7163 10 годин тому

      Gondolom "rossz" szerződést kötöttek, és mivel a dokit nem ítélte el bíróság, így jogilag foghatóak lettek volna. Persze ez csak tipp

  • @elgrandenarezcinegore
    @elgrandenarezcinegore 14 годин тому

    Basszus Dani, pedig pont kezdeményezni akartam feléd, de így akkor nem :C *egy magányos 32 éves férfi aki csapattársat keresett volna*

  • @ExtersGameplays
    @ExtersGameplays 14 годин тому

    Nagy sláger? Apró gyerek ként még a bújócska, majd kicsivel később az első sárga kazis Famiclone, 6. osztályban már a színes kijelzős mobilok és számítógép játékok, szak suliban pedig már online játékok, és azok közösségei. Elég durva ütemben változott hogy mikor mi tetszett nekünk.

  • @Vinniehun
    @Vinniehun 14 годин тому

    Egy VGA kerül annyiba ,mint ez az asztal. Átlag vásárló egyszer beállítja a magasságához és többet nem is állítgatja . Nagy üzlet . A videót azzal kellett volna kezdeni,hogy ez itt a reklám helye.

  • @sandorvukov6884
    @sandorvukov6884 19 годин тому

    Még abban az esetben is, ha elfogadjuk igaznak Doki szavait az esetről, ez teljes mértékben az ő hibája. Felnőtt házas emberként tisztában kellett volna lenije vele, hogy mennyire vékony jégen táncol, főleg manapság. A kulcs mondat az, ebben az ügyeben, amit Dani is kiemelt, hogy kiskorúként hivatkozik a lányra. Nem mond életkort, amivel kontextusba lehetne helyezni az esetet. Azután pedig, hogy kiderült a történet, elvonul.....

  • @gyorgyczirjak7956
    @gyorgyczirjak7956 19 годин тому

    A nyakamat rá hogy csőbehúzták... Bárki csinálhat fiókot amiben bárkinek kiadhatja magát. Az már más kérdés hogy belement a dologba. Elbaszta és kész. :D

  • @ohayomc1294
    @ohayomc1294 20 годин тому

    Pénz meg hatalomtól mindenki pedró lesz. Politikusok, epstein island.

  • @mephistohorus4622
    @mephistohorus4622 21 годину тому

    Szánalmas amúgy ez az egész... Tönkre akartják tenni mert nagyon ment a szekér neki! Szerződés után hirtelen egy 17 éves csitri kerül a képbe... Ez nagyon furcsa......!!! Majd 7év elteltével a volt Twitch dolgozó posztolja miért kapott bannt a doki! Elfogyott koldusnak a pénze kellett egy kis nézettség! Furcsa egy másik dolgozó alá tàmasztotta,hogy semmi olyan xtra nem történt a beszélgetésbe!!! Ez egy kibaszott lejárató kampány doki ellen mivel Yt is szárnyalt! Irigyek megjelentek!!!!

  • @oOLurenkillOo
    @oOLurenkillOo 23 години тому

    Ez aztán alaposan fel lett dolgozva és annak ellenére rengeteg újdonsággal szolgált számomra, hogy követtem a dokit. A történet eleje, hogy paródiának indult az nekem totál nem volt meg, a videódban láttam először a valódi arcát, ezért nem is értek egyet azon állításoddal, hogy nem lehetett tudni, hogy ez az egész egy gag, olyan szinten túlzó volt már a megjelenése, az általa használt gamer setupoktól elkezdve, a nevén át minden egyes momentuma a produkciónak, hogy ez nem lehetett félre érteni. Bár az is igaz, hogy mivel én 9 évvel idősebb vagyok a dokinál, más szemmel nézem, mint a tipikus célközönsége. Követőjeként is remélem, hogy ez a botrány végleg elmossa, mert vannak azért a mocsokságnak olyan szintjei ami nem érdemel mást és ez az. Hogy mi verte nálam ki igazán az biztosítékot? Egyrészt nem lehet kidumálni a dolgot, valószínű, hogy az ominózus twitch csati esetében nem az éppen becserkészni vágyott kiskorú tette meg a feljelentést, hisz a tapasztalat az ő esetükben az, hogy a végsőkig elmennek, itt valószínűleg a szülő észlelte időben a bajt és jelentette a platformnak. Ezek az emberek nem változnak, nekik ilyenek az igényeik, van aki ellen bír állni közülük, de a doki szemmel láthatóan nem és ezt később ugyanúgy meg fogja csinálni. De ami engem igazán felhúzott az az aljasságnak az a szintje, mikor az elkövető azaz Dr Disrespect arra bazírozik, hogy olyan kellemetlen az egész szitu, hogy nincs az a kultúrember aki kirakná az asztalra és feljelenti a céget, hogy pénzt vasaljon ki belőlük, holott egyértelműen sáros, hisz nem véletlen lapított először. Tisztában van azzal is, hogy nincs az a cég ami kirakná ezt az asztalra, mert könnyen derékba törheti még ezt a fajta szolgáltatást is, nemhogy magát a céget és itt azért a cég felelőssége is felmerül, hisz nem lehetséges prevenció a szülők részéről, ha eltitkolják előlük a platform buktatóit. Szóval a szememben a jópofa bohóc átváltozott azzá a perverz, mutogatós nagybácsivá, aki a vasárnapi családi ebédnél véletlenül kilógatja a lógóját a gyerekeknek, miközben a szülőkkel viccelődik és dícséri a levest. Nem szeretem az ilyen véletleneket. A mai magyar közéletből is lehetne hasonlóan gusztustalan példákat hozni, mikor kint van nyíltan az asztalon a gané, de mindenki úgy csinál, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de inkább nem piszkálom meg ezt a darázsfészket, mert a csatona tematikája nem politikára épül. Köszi a videót, érdekes volt.

  • @physics_096
    @physics_096 День тому

    szerintem az hogy dokit szembesítették ezzel és erejét vették ennek , illetve hiába nem történt tényleges visszaélés (fizikálisan értem) jobb hogy ebben a stádiumában kapták el a dokit és nem pedig egy bőrtönben kell ezt végigvinnie elejétől a végéig hisz így van lehetősége meváltozni avagy tanulni az esetből csak kár hogy így kell rájönnie egy embernek vagy egy közösségnek arra hogy az ember akit követ és szeret az alkalmatlan egy ilyen tartalomgyártói munkára de ahogy mondtad Dani , alkalom szüli a tolvajt

  • @mihaleczistvan7925
    @mihaleczistvan7925 День тому

    Szerintem akkor játszottad végig a játékot, amikor a készítők listája felgördül. Egy multiplayer játéknál nincs értelme feltenni a kérdést, mert az egy paradoxon, olyan mint a "tyúk vagy a tojás". Az első végigjátszásom szerintem a Rayman volt PS-en. Nem vagyok benne biztos, de az biztos, hogy PS1-es játék volt az első végigjátszásom, mert akkoriban 9 játékom volt rá összesen, és azokat játszottam újra és újra... A legemlékezetesebbek a Rayman, a Tekken, a Silent Bomber és a Colin McRae voltak. És szerintem ha egyszer végigjátszottad a játékot, és felgördült a stáblista akkor végigjátszottad a játékot, hiába veszed elő újra és újra. Olyan mint egy film. Ha egyszer végig nézted, akkor végig nézted, akkor láttad már, hiába nézed meg mégeszer. Lehet, hogy találsz benne egy jelenetet amit kihagytál első megnézésre, de attól még végig nézted. Vagy mint a maraton. Ha egyszer lefutottad a versenyt, és célba értél, akkor megcsináltad, lefutottad, hiába indulsz el, a következőn is, Te azt már egyszer lefutottad. A történet alapú játékok is ilyenek.

  • @pumuklee110218
    @pumuklee110218 День тому

    Azért az is egy érdekes része ennek az egésznek, hogy a Cody, aki végül kiszivárogtatta az információkat. Az korábban a bandájának a népszerűsítésére használta fel ezt az információt. Korábban születtek olyan tweet-jei (x-ei), amelyek arról szóltak, hogy ha X ezer ember eljön a koncertre, akkor felfedi, hogy mi volt a ban oka. A Doki tette elítélendő, viszont a mögöttes dolgokban is lehet keresni problémás dolgokat. Félreértés ne essék, nem relativizálom a bűncselekményt és elítélem, hogy ezt csinálta. Másik oldalról viszont, ha annyira a gyermekeket akarta volna védeni ez a korábbi Twitch dolgozó, akkor nem használja marketing célokra az információt, hanem kitálal, amint tud.

  • @balazsberke5088
    @balazsberke5088 День тому

    dark messiah of might and magic Végén derül ki ,hogy valójában mi vagyunk a sötét úr fia aki egyben egy démon :D

  • @stezy2887
    @stezy2887 День тому

    🤯

  • @mezesby
    @mezesby День тому

    Ez a csávó olyan híres hogy a World of Tanksben külön eventet kapott.... Úgyan olyan, mint Oliver Tree ő róla is volt event, csak úgye ő énekes....

  • @leventebartl4515
    @leventebartl4515 День тому

    Ebben az egészben az a fura hogy maga a Twitch miért nem vállalta fel? Soha nem néztem ezt a csávót, de ez nagyon lejáratás szagú eddig. Konkrét üzik sehol nem láthatók, de a kattintásokat bőszen gyűjtik mindenütt… Egyébként a kiskorúak védelmében az edukáció a kulcs (szülőknek egyaránt) semmi más.

  • @MGordon69
    @MGordon69 День тому

    Kicsit gyanús hogy pont mannin videója után lett ez a videó kirakva ,de elhiszem hogy nem copy mert egy ilyen fajta videó elkészítéséhez kell idő.

  • @maddchloe9000
    @maddchloe9000 День тому

    Bár más témában ugyan, de hasonló eset volt még a 2010-es évek közepe vagy vége fele. Bizonyára ismeri mindenki az ARG fogalmát (aki nem, Alternative Reality Game, lényege, hogy a valóságban játszódik egy story, csak maga a történet és a szereplők kitaláltak), és a 2010-es évek elejétől kezdve kezdett virágozni akkor a Slenderman mánia aka. Slenderverse. A Marble Hornets mini sorozat kijövésével más és más tartalomgyártók is elkezdtek Slenderman témájú ARG-ket készíteni, mint EveryManHybrid, MLAndersen, darkharvest00, TheBoneCreekStory, KeratinGarden és sorolhatnám, de ami kiemelkedő az egész unvierzumból - és személyes kedvencem volt -, az a TRIBETWELVE. Röviden a story arról szól, hogy Noah Maxwell, a főszereplő egyik rokona, Milo Asher rejtélyes módon meghal, és az ö emlékére kezd el videózni Noah, csakhogy a videózás után egyre furább, parább dolgok kezdenek el vele történni. A csatorna megvan, akit érdekel nézze meg, nem rossz LENNE, DE! A Noah Maxwellt alakító színész, Adam Rosner elképesztő sikerre tett szert a sorozatával, saját csatornáján ami azóta nem tudom elérhető e még a Nimbus Production vagy Channel, sokszor kritizálta Hollywoodot, még az is szóba jött, hogy egy crossover lett volna Troy Wagner és Tim Suttonel, a Marble Hornets ,,atyjaival", de ők semmilyen módon nem voltak hajlandóak egyetlen egy más slenderverses csatornával crossoverezni (( milyen jól tették, csak kár, hogy a jogokat eladták Hollywoodnak... )). Szóval Adam az egész slenderverse legsikeresebb ARG-ét hozta létre, de most jön a LENNE, DE! rész. Adam ugyanis elkövette azt a hibát, amit sok ,,sikeres,, yt-er vagy streamer elkövet: nagyképü lett. Bukása ott történt, amikor napvilágot látott egy telefonbeszélgetés, amit egyik volt barátnője tett közzé yt-on, amiben Adam elmondja - vélhetően az ő tudta nélkül -, hogy sajnálja amiket csinált, és tudja, hogy börtönt fog kapni ezekért: nála jóval fiatalabb korú lánnyal történő szexuális kapcsolat aka. pedofília, volt exét bántalmazta, sőt, még zoofóliás is volt (( igen, aki állatokra khmm, bár ezt érdemes fenntartásokkal kezelni )). A lényeg az, hogy azzal, hogy a valódi oldala jött elő Adamnek azonnyomban végett lett a karrierjének, és senki nem tud semmit már róla, sose mondott semmit, sose adott magáról jelet, ha jól tudom börtönbe is ült a tetteiért, érthető, hogy egyszer s mindenkorra összetört egy jó csatorna. Noah démonai felemésztették Adamet is, de ami még durvább, az egész Slenderverse ezzel a botránnyal zuhanásba kezdett. Persze ott volt a Wisconsini késelés, meg más tettek amik miatt jó, hogy kezdték elvetni ezt, a Creepypasta alkotói is elhatárolódtak ezektől ahogy Adam egykori barátai akik segítettek neki a videózásban akár szereplőként akár segédként mind mind megszakítottak mind a sorozattal, mind vele a kapcsolatot. Szóval igen, akinek a fejébe száll a hírnév, azt hiszi magáról ő egy Isten, de ez nem igaz...

  • @eburafako1707
    @eburafako1707 День тому

    1 like=1 ima azokért, akik nem józanul nézték meg a 12:46 - 15:00 részt

  • @vonschirachbertolt7907
    @vonschirachbertolt7907 День тому

    Szerintem maga a struktúra rossz. Egy-egy streammel milliókat lehet keresni, sokan valóságshowt csinálnak az eletükből, sok tehetségtelen figura és milliók nézik hogy esznek vagy másokat aláznak (pl Mellstroy). Persze hogy egy ilyen értékrendeű emberek könnyen átlépik a határt ... Egyébként online térben az életkor kicsit torzul, mivel nem személyesen látod, hanem ergo egy virtuális térben beszélgetsz valakivel.

  • @berserkguts4185
    @berserkguts4185 День тому

    ++Twichen megy doki xD hát erről ennyit fake 🤣🤣🤣

  • @DavidCsillag-vu4fq
    @DavidCsillag-vu4fq День тому

    Manin csinált egy videot eröl.a.témárol és ő azt mondta ,hogy nem megcsalta hanem hütlen volt és a kető nem egy kinek van igaza?

    • @norbertozsvath7163
      @norbertozsvath7163 10 годин тому

      A hűtlenség és a megcsalás szerintem ugyanaz, főleg ha egy házas ember kapcsán használják ezeket a kifejezéseket. Vagy hogy érted?

    • @Andre83925
      @Andre83925 9 годин тому

      Mannin se a legélesebb sarló a Szovjetúnióban. 😂😂😂😂😂😂

  • @user-vb2st9vf5j
    @user-vb2st9vf5j День тому

    Most valahol felsírt egy Nabu Senpai.

  • @Mui_Goku2013
    @Mui_Goku2013 День тому

    Ugye primeal nincs baj?

  • @berserkguts4185
    @berserkguts4185 День тому

    Doki volt aki egyedül nem csalt a COD-ban

    • @Andre83925
      @Andre83925 9 годин тому

      Its Iron sem. Szerintem simán van ezen a szinten.

  • @laggtrunks
    @laggtrunks День тому

    Attól, hogy fizikailag nem tette meg, még mindig pedofil!! Golyót az összes ilyennek, 2-t azoknak akik a hírnevüket használják ki ilyen gusztustalan dolgokra. Normális ember soha nem kerülne ilyen helyzetbe. Egy beteg f@sszal kevesebb online

  • @petercsillag8930
    @petercsillag8930 День тому

    Mi az a ekszplicit ?😂😅😭🤌🤌

  • @user-xy3bd7fm5s
    @user-xy3bd7fm5s День тому

    Dr.D. Mindig egy arrogáns köcsög volt, soha nem volt rájátszás.

  • @SemSenki
    @SemSenki День тому

    1:21 egy híres, gazdag ember bárkit megkaphat, épp ezért unalmas nekik az átlagos, a normális. Ezért akar sok híres és gazdag ember kiskorút, mert őket nem kaphatják meg, vagy legalábbis nem könnyen. Veszélyes, izgalmas. Mindenki többet akar annál, mint amit megkaphat. Ha mindened megvan, akkor azt fogod akarni, amit nem kaphatsz meg. Nagyjából így működik az ember. Sztem kb ez a pszichológiája a dolognak.

  • @zoltanturi6782
    @zoltanturi6782 День тому

    ua-cam.com/video/kNkX3ifj3QQ/v-deo.html

  • @JoelTRex
    @JoelTRex День тому

    Annak idején nálunk a transformers, dinók meg a power rangers ment nagyot.

  • @ValknutUSA
    @ValknutUSA День тому

    Hi Udv,Reno ,NV :)

  • @Alex-q1b
    @Alex-q1b День тому

    Sose értettem, hogy lehet valakiért annyira rajongani, hogy a pedofiliát is próbálják legitimizálni. Lásd magyar példa Vendel. Az meg aki megcsalja a gyereke anyját, az egy utolsó patkány .

  • @Dani-Cow
    @Dani-Cow День тому

    5:00 Az összes videódat láttam.

  • @yeoldefoxeh254
    @yeoldefoxeh254 День тому

    Eleve csak egy gyökér. Igen, szerep. Akkor is az. Zsozé streamer alteregója is az, a valóságban egy tök jó arc.

  • @kapiandras1992
    @kapiandras1992 День тому

    Nekem ő mindig egy nagyon visszás karakter volt. Számomra úgy tünt, hogy nem paródia, hanem egyszerűen így éli ki magát ebben a karakterben ez a csávó. És szerintem itt a háttérben nem az van, hogy pdf, hanem szimplán egy hatalom mániás nárcisztikus karakter, aki ha megtehet valami olyat, amit más nem a hatalmánál fogva, akkor megteszi. Pl. egy kis korú nézőével illetlenül chatel, e3 bemegy mosdóba kamerázni, és nem volt említve de állítólag egy trans nézőjétől pvt showkat kért Elég megnézni a mostani kommunikációját: sehol egy sorry, hibának elismerése. Hanem kigyó twitch, kemény világ és ő az alfa, mindenki más hibázik az ügyben.

  • @mbk4469
    @mbk4469 День тому

    Üdv! Sokan leírták már veszettnek az ügyet, pedig még a Twitch-en kívül senki sem látta azokat az üzenetváltásokat. Ráadásul tudomásom szerint, még ott akkor a Twitch megtette a feljelentést, és eljárás indult Dr D ellen. Ezen eljárás kimenetele az lett, hogy nem történt bűncselekmény. Ezután történt az elszámolás a Twitch-el, ahol kifizették a fickót. Félreértés ne essék, talán ha 1 vagy 2 videóját láttam, de nem jött be, úgyhogy nem követtem a dolgait. Viszont nem szeretek tények nélkül dönteni valami felett. A 'Trust me bro!' és a 'Because I said so!' nekem nem elég alap. Szóval szeretném látni azokat a dúrva üzeneteket, melyek kiborították a bilit. Mindezt egy olyan országban, ahol nem tudják definiálni azt hogy kit nevezünk nőnek. Biológiai férfiak szabadon bemászkálhatnak a női WC/zuhanyzó/öltöző -be, ahol LGBTQ-s tanokat oktatnak gyerekeknek már egészen korai (!6 éves!) kortól, transzvesztiták mutatják be az életüket óvodákban és általános iskolákban, ahol még az sem megbotránkoztató, hogy alsótagozatos gyerekeket nemcsakhogy nézőnek, de résztvevőnek is visznek dragshow-kra. Ha van olyan írásbeli üzenet, mely mindezeket felülmúlja, akkor igen, egyetértek, ezt az embert el kell tiltani. Viszont ameddig nincsennek üzenetek, nincsen áldozat, addig csak boszorkányüldözés van.

  • @Detergy
    @Detergy День тому

    Zsebibaba azóta már onlyfans modell lett. :D